Az Új Folytatás Katasztrófája
Amikor a klasszikus televíziós sorozatokról beszélgetünk, gyakran előkerül a kérdés, hogy melyik a legjobb mind között. A beszélgetések során a szex és New York (SATC) említése sokakban fölmerül, hiszen a sorozat valaha a női barátságok, szexualitás és függetlenség megjelenítésének úttörőjeként tündökölt. A kérdés azonban az, hogy vajon a modern folytatása, az „És egyszer csak…” méltó örököse lett-e ennek a hagyománynak, vagy inkább a lassú, de biztos romlás jelképévé vált?
A Szellemtelen Történetvezetés
Az újabb epizódokban a nézők egy unalmas, erőtlen cselekménnyel találkozhatnak, ahol az intelligens humor és a karakterek finom árnyalása helyett csupán egy szürke, lehangoló tucat sztorit kapnak. Az „És egyszer csak…” nem csupán elcsépelt, hanem olyan végtelenül ostoba és semmitmondó, hogy azt nézni szinte már önmagában is fájdalmas élmény. Nem az a fajta sorozat, amit a tévék előtt ülő nézők élvezettel néznek, hanem inkább egy borzongató kísérlet, ami miatt az agyunk védekező mechanizmusai azonnal beindulnak, próbálva törölni az emlékeket.
Kulturális Visszalépés
A régi SATC epizódok évtizedek óta izgalmassá tették a női karakterek küzdelmeit, ám az új sorozat inkább a konzervativizmus mocsarában vájkál, elfeledve a régi szellemiségét. Az egykori báj és kreativitás helyét egy olyan világ vette át, ahol a nézők számára a figyelemfelkeltés érdekében bozótként vadul elkorcsosított karakterek trágyájaként képesek csak megjelenni. Ebben az új verzióban a szellemtelenség és a klisé lehúzó ereje dominálja a képernyőt.
A Múlt Felé Törő Betegség
Vajon meddig tarthat egy ilyen sorozat? A „freakshow” szellemiség eluralkodása szinte megkérdőjelezi, hogy van-e még remény a történet szeretetére. A kultúráról, női fejlődésről és függetlenségről szóló beszélgetések helyett most csak egy üres, ostoba szórakozási formává degradálódott, amely nem csupán a régi népszerűségét, de a rajongók emlékét is kikezdi. A nézők nem csupán egy új sorozatot bámulnak, hanem egy korábban élvezett élmény romjait látják maguk előtt, és kérdéses, vajon nem lenne-e már ideje, hogy végleg elfelejtsük azt, ami egykor annyira fontos volt számunkra!
