Krasznahorkai László elutasítja a Nemzet Művésze elismerést
Diószegi-Horváth Nóra cikkében Krasznahorkai László, a Nobel-díjas író, dühödt értetlenségét fejezi ki, amelyet az MMA elnökének kérdése váltott ki. A költő a kérdést így fogalmazta meg: ha az MMA jelölne a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadnám-e azt. Krasznahorkai reagálása rámutat arra, hogy az elismerések kinevezése mögött összetett kulturális és politikai feszültségek húzódnak meg Magyarországon.
A Nobel-díjas író hangsúlyozza, hogy az ország művészeti élete mély megosztottságban szenved, amelyet évszázadok óta tartó ellentétek alakítanak. Számos neves művész, akik az MMA tagjai, és mások, mint például Krasznahorkai is a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia részei, képesek egymástól ekkora távolságra kerülni. A kérdései zavarba ejtőek: „Ezek a nagy művészek hogy kerülhettek egymástól ekkora távolságra? Külön táborokba? Egyáltalán hogyan kerültek táborokba? Nem inkább a Magyar Olümposzon kellene lenniük, együtt, Nektárt szopogatva?”
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja felelős művészetet és közösséget sürget, az elkülönülés helyett. Krasznahorkai véleménye éles kritikát fogalmaz meg a jelenlegi állapotról, s kijelenti, hogy amíg a helyzet nem változik, nem képes elfogadni a kitüntetést. Az MMA elismeréseivel kapcsolatos megfigyelései, különösen az elismertek listájára vonatkozóan, tükrözik ezt az érzelmi állapotot.
„Ha a Nemzet művészeinek listáját nézem, és látom, hogy akárcsak egy kitüntetett is a másik oldalról érkezett, ami nemcsak hogy elképzelhető, hanem valójában megvalósult, akkor nyilvánvalóan felmerül bennem a kérdés: van itt valami nagyon régi és megalázó összefüggés?” – fogalmaz Krasznahorkai a dilemmájával kapcsolatban. A kérdésfelvetése arra irányul, hogy a művészeti életen belüli megosztottság feloldására lenne szükség, hogy megteremthessék az együttműködés és a közösség szellemét.
Azt is hozzáteszi, hogy „amíg nem ünnepeljük meg közösen a gyöngeségeinket, és nem lépünk túl ezen az áldatlan állapoton, nem vagyok képes elfogadni ezt a mindannyiunk számára megtisztelő címet. Annyira szomorú vagyok, hogy ezt kell mondanom!” ezzel végérvényesen elutasítva a lehetőséget. Krasznahorkai szavai egy mélyebb kulturális és politikai diskurzusra hívják fel a figyelmet, amely az alkotók közötti szakadék áthidalását sürgeti.
