Bobby, a kutya és a művészi felfedezés
Hajdu Szabolcs, a nemzetközileg elismert filmrendező, legújabb darabját, a „Bobby – teatro anime” című színházi előadást a B32 Galéria és Kultúrtérben mutatta be. Az előadás a címadó Bobby, egy 12 éves kutya kalandjait meséli el, aki folyamatosan új helyszíneket keres. A kutya felfedező útjain keresztül a rendező a színház által felvetett mélyebb kérdéseket és az emberi lét állandó keresését tárja elénk.
Emberi élet és kutya perspektíva
Az előadás során, noha a kutyák dominálnak a színpadon, valójában egy emberi életet látunk. Bobbyra hol figyelnek, hol nem, míg az ő életélménye szabadon áramlik a világ felfedezésében. Hajdu megjegyzi, hogy az eddigi kamaradrámákkal ellentétben most egy tágabb perspektívából közelítette meg a témát, célja az volt, hogy kinyissa a teret, s eljusson az ismeretlen világokba a múlttól a jövőig. A rendező úgy véli, hogy a művészetben egy hiány figyelhető meg, amely a derű és a szépség kifejezésének csökkenését jelzi, ezért e darabot a felfedezés, öröm és szépség kísérletezéseként szeretné bemutatni.
A kutya és a halál
Bobby, noha tudatlan a halálról, a permanens jelenben létezik, és így a darab elindítja az emberi jövőszorongás kérdését is. A kutya életét az állandó felfedezés határozza meg, ahol az illatok és hangok átélése kulcsszerepet játszik. Hajdu filozófiai megközelítésében a darab folyamán feltett kérdések a szorongás és a boldogság közötti ellentétre épülnek. A kutya tudatlansága a halálról és a jövőről éles kontrasztban áll az emberek félelmeivel és kétségeivel.
Tartalom és kifejezés különbsége
A „Bobby” rendezés során Hajdu célja, hogy a mélyebb drámai hatások mellett egy derűsebb, felemelőbb mesét alkotjon. Az előadásban az egyes jelenetek közötti kontrasztok kiemelik, hogyan érzékelheti a néző a kutya történetét, amely tele van érzelmi feszültségekkel. Az egyik kulcsjelenetben Bobby elmenekül, miközben tudata szerint szabad és boldog, annak ellenére, hogy az életének végessége előre meghatározott. Az emberi lét elkerülhetetlen vége és a kutya boldogsága így egy párhuzamos narratívát alkot.
A művészet és a hétköznapok kapcsolata
Hajdu egy fontos állítást fogalmaz meg: a felnőttkorban nehéz elérni az önfeledtség állapotát, amely viszont elengedhetetlen a művészi kreativításhoz. Az alkotó számára a művészet nem csupán a kifejezés módja, hanem egy lehetőség, hogy visszaállítsa a felhőtlen boldogságot, valósággal felnőttkorban. A színpadon való játék során észleli, hogy az emberek megszépülnek, hiszen a játék során más dimenziókba lépnek, hasonlóan ahhoz, ahogy a gyerekek a játékban önfeledten léteznek.
Felelősség és tudatosság
A beszélgetés végén Hajdu kifejezi, hogy művészi felelősségtudata a legfontosabb, főleg a közelmúlt eseményeinek tükrében. A múlt felelőssége és a morális kötelezettségek folyamatos vizsgálata az alkotási folyamat részét képezi. Meggyőződése, hogy a művészi önkifejezést a tisztesség határozza meg, amit a közönség szinten is érezni fog.
