Jogszabályellenes megoldás a Szent Imre Kórház sürgősségi ellátásának problémáira
A Szent Imre Kórház sürgősségi ellátásának sokáig fennálló problémáira a megoldás, amelyet az intézmény vezetett, jogszabályellenes volt. Az országos szakfelügyelő főorvos, Hőnyi Péter, a betegellátás folyamatosságának biztosítása érdekében elfogadhatónak tartotta, hogy belgyógyászok műszakvezetőként dolgozhassanak a sürgősségi osztályon, ha egy intenzív terápiás szakorvos folyamatosan elérhető. Ez a döntés azonban súlyos szakmai problémákat vet fel.
A konfliktus gyökerei a sürgősségi szakorvosok tömeges távozásában rejlenek, amelyet az elviselhetetlen munkakörülmények és a kórház vezetésének alkalmatlansága okozott. A jogszabályok szerint a sürgősségi osztályok működésének egyik alapfeltétele a sürgősségi vagy intenzív osztályos szakorvosok jelenléte. A Szent Imre Kórházban, az egyre csökkenő számú szakorvos miatt, lehetetlenné vált a megfelelő betegellátás biztosítása.
A főorvos véleménye, miszerint belgyógyászok képesek lehetnek a sürgősségi betegellátás irányítására, óriási szakmai következményekkel jár. A belgyógyászat és a sürgősségi ellátás két külön szakma, amelyeket nem lehet összevonni, és ez a gesztus a betegbiztonságot is veszélyezteti. Az elképzelés, hogy a belgyógyászok ideiglenesen átvehetik a műszakvezetői feladatokat, nem csupán jogi, de etikai problémákat is felvet.
Az intenzív osztályos orvosok kiszolgáltatott helyzete tovább súlyosbítja a helyzetet. Az ügyeleti időszakban hatalmas humánerőforrás-hiány figyelhető meg, így nem elvárható, hogy egy intenzív terápiás szakorvos folyamatosan a Sürgősségi Osztályon segédkezzen. Ezen orvosoknak sürgős beavatkozásokra is készen kell állniuk, a betegbiztonság érdekében, ami újabb nehézségeket okoz.
Ahelyett, hogy a kórház menedzsmentje intézkedett volna a sürgősségi osztály leminősítéséről, vagy a megfelelő orvosi személyzet felvételéről, a szakfelügyelő főorvos inkább erőszakolja a jogszabályok megkerülését. A valódi megoldások elkerülése mindezt csak súlyosbítja. Mindezek után, a helyzetet remélhetőleg csak a kórház bezárása segíthetne orvosolni, ami politikai hullámokat gerjesztene, és cselekvésre késztetné a felelősöket.
Az új helyzet, ami képződik, az, hogy a sürgősségi osztályokon belgyógyászatban jártas orvosok döntenek a sürgősségi ellátásról, ami megint csak a betegbiztonság rovására megy. Az országos szakfelügyelő főorvos véleménye nemcsak jogszerűtlen, hanem ilyen körülmények között sok esetben életveszélyes is. A kórházi vezetést meg kellene újítani, és a humánerőforrást ki kellene pótolni, hogy a jövőben biztosíthassuk a betegek egészségügyi ellátásának megfelelő színvonalát.
Egy mentőorvos számára ezek a problémák nem újkeletűek, hiszen a helyzet évek óta romlik, és a valós megoldások elmaradása már most is súlyos következményekkel járhat a betegek biztonságára nézve.
