AZ ÉN TESTEM, A TE TESTED, A MI TESTÜNK – 1. FEJEZET: A NŐK TESTI AUTONÓMIÁJA ELLENI TÁMADÁSOK LENGYELORSZÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON
A cikk a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Nőkért Egyesület közös sorozatának negyedik részének első fejezete. Korábbi írásaink során már számos aspektusból feltártuk a genderellenes mozgalmak globálisan felmerülő trendjeit, elsősorban a nők és LMBTQ jogok csorbítását. Jelen fejezetünkben a szexuális és reproduktív egészséghez, különösen az abortuszhoz való hozzáférés politikai aspektusait vizsgáljuk Lengyelország és Magyarország példáján keresztül. Célunk, hogy rávilágítsunk a kortárs genderellenes intézkedésekhez vezető történelmi előzményekre, valamint a két ország közötti hasonlóságokra és eltérésekre.
TÖRTÉNELMI ELŐZMÉNYEK
Lengyelország története, hogy az ország 1795 és 1918 között területeit három nagyhatalom: Poroszország, Oroszország és Ausztria felosztotta. Ekkor a megszálló hatalmak bűncselekménynek tekintették az abortuszt, teljesen elzárva a nőket a reproduktív jogok érvényesítésétől. Az ország függetlenségét követően, az 1932-es büntető törvénykönyv lehetővé tette az abortusz legális végrehajtását bizonyos, szigorúan orvosi igazolások alapján. Ez a törvény azonban folytatta annak büntetőjogi kereteit, amelyek a nőkre nézve a lehető legszigorúbbak voltak Európában – második világháború alatt viszont a nácik értelmében az abortusz hozzáférhetősége egy új kontextusba került, amely tömeges eugenikai törekvésekbe illeszkedett. A háborút követően a törvény ismét szigorúbbá vált, és az illegális abortuszok száma megnőtt.
Teljesen eltérő keretek között, Magyarország 1878-ban egy elsősorban a Csemegi kódexre épülő abortusztörvény alapján kezelt bűncselekményként, amely egyes esetekben lehetővé tette az abortuszt, főként nemi erőszak eredményeként, de a tilalom még évtizedekig érvényben maradt. A második világháború alatt, a katonai atrocitások következményeként a budapesti hatóságok ideiglenesen legalizálták az abortuszt. Ezt követően az állam népesedési kampányokkal próbálta korlátozni az abortuszt, mégis 1956-tól kezdve a női reproduktív jogok fokozatosan érvényesültek.
A NŐI REPRODUKCIÓS JOGOK POLITIKÁJA ÉS AZ EGYHÁZ SZEREPE
A katolikus egyház a 20. század elején Lengyelországban határozottan fellépett a nők reprodukciós jogai ellen, és a női test kontrollálásának zászlaját felemelve a nemzeti identitás védelméről beszélt. Az egyház szerepe e téren a kommunista rezsimet követően, különösen II. János Pál pápa megválasztásával, egyre inkább megerősödött, s az abortuszellenes szervezetek számos kezdeményezést indítottak, hogy a reproduktív jogok korlátozását célzó kampányokat hozzanak létre.
Magyarországon a reproduktív jogokról folytatott diskurzusok középpontjában állt az 1992-es abortusz-törvény, amely hangsúlyozta a női önrendelkezés jogát, de párhuzamosan megjelent a családvédelem szerepe is, ami bizonyos kontroll alatt tartotta a nőket. A jogszabály lehetővé tette az abortuszt, ugyanakkor előírásaival jelentősen megnehezítette a hozzáférést, bár az egészséghez való jogot nem tagadta meg.
JELENLEGI HELYZET ÉS TOVÁBBI KIHÍVÁSOK
A mai politikai környezet egyre inkább a reproduktív jogok elnyomása felé mutat. Lengyelországban a 1993-as abortuszkompromisszummal az abortuszhoz való hozzáférés tovább szűkült, és a nőket a választás jogának megvonása sújtja. Magyarországon hasonló tendenciák figyelhetők meg, ahol a jogi keretek az abortuszhoz való hozzáférés nehezítéséről szólnak, megfosztva ezzel a nőket autonóm döntéseik jogától. Az abortuszellenes diskurzus mindkét országban erősödik, ami vészjósló jele a nők reproduktív jogainak jövőjének.
Az abortusz és a női reproduktív jogok jövője tehát nem csupán jogi kérdés, hanem egy társadalmi diskurzus, amely folytatásra és figyelemfelhívásra szorul, hogy a nők testi autonómiáját és döntéshozatali jogát megőrizzük.
A továbbiakban felfedezzük a reproduktív jogok védelmének, a nők testének autonómiájának és a nekik járó tisztelet kérdéseit a jövő politikai diskurzusában.
