„Bődületes Meztelenkedés” – A Magyar Történelem Legrövidebb Karácsonyi Ünnepe
Hetven évvel ezelőtt, 1955. december 25-én hét budapesti moziban mutatták be az „Egy pikoló világos” című filmet. Ez az időszak a rákosista visszarendeződés éve volt, amelyben a legrosszabb kommunista évek után egy újhullámos film született, tele jazzel, jampeckedéssel és a korabeli értelemben vett meztelenkedéssel.
A film rendezője, Máriássy Félix, akiről a kétezres években kiderült, hogy nemcsak besúgó volt, hanem jókedvűen jelentett barátairól, például Ruttkai Éváról és Gábor Miklósról is. Az 1955-ös karácsonyra visszatekintve, Szigethy Gábor író és színháztörténész megosztotta emlékeit, amelyek egyértelműen mutatják ezt az időszakot. A munkaidő december 24-én délig zajlott, és így a karácsony ünnepe csupán egy napra korlátozódott. December 25-e hivatalosan a Fenyőfa ünnepe volt, egy szovjet mintareform részeként, a következő nap pedig már munkanapként telhetett. Szigethy emlékei szerint a karácsonyfa, amelyet vékony ágain a szalaggal biztosítottak, nem volt más, mint egy szomorú látvány, árulkodva az akkori valóságról.
Sztálin halála után Nagy Imre vezette a kormányt, látszólag megnyilatkozásokkal és reformkísérletekkel, de valójában az ötvenes évek metsző légköréhez képest csupán enyhébb szellő fújt. Rákosi Mátyás eltávolítása és a kitelepítések leállítása kevés változást hozott a társadalom életébe, hiszen a lényeg maradt: a szabadságérzet csak illúzió volt.
Ám a film világában ekkor már egy szikra égett. Az 1955-ös filmesek egy csoportja új nyelvet keresett. Míg a korábbi években a szovjet minta szerint készült bugyuta propagandafilmek domináltak, mint például az „Állami Áruház” vagy a „Dalolva szép az élet”, addig az új magyar filmek, köztük a „Budapesti tavasz” és a „9-es kórterem” egészen más utat tapostak ki maguknak. Karaktereik és jeleneteik bonyolultabbak voltak, sokszor eltértek a hősies, steril narratíváktól, amelyekkel addig találkozhattunk.
Máriássy Félix, az arisztokrata származású rendező, saját sematikus filmjeit is készítette, ám az „Egy pikoló világos” képviselte az utat, amely végre elkezdett a valósággal foglalkozni, már amennyire az még lehetséges volt a kommunista elnyomás közepette. A film cselekményei alatt a hősök, akár Sztálin portréja előtt is, a társadalmi elnyomás szörnyűségeivel viaskodtak, és a saját félelmeik rabjaiként tartották magukat.
Felmerül a kérdés, hogy milyen hatással volt ez a film a társadalomra és a kultúrára. Az „Egy pikoló világos” nem csupán egy szórakoztató mozi volt, hanem a korszak tükrét is hordozta, amely előrevetítette a jövő változásait. A mai nézők számára is érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyit fejlődött a magyar filmipar azóta, és hogyan tükrözi a társadalmi valóságokat a művészet.
Kérdés, hogy mennyire hasonlít a mai filmek világa az akkori helyzethez, és mennyire vagyunk képesek bármilyen szinten is megérteni azt a komplexitást, amely már akkor is létezett. Az örökség, amelyet az „Egy pikoló világos” képvisel, nem csupán a filmekről szól, hanem a társadalmi elnyomás és szabadság keresésének időszakáról is, amely azóta is releváns párbeszéd alapja lehet.
Forrás: Arcanum / Színház és Mozi, 1955. december 23.
Forrás: jo.444.hu/2025/12/25/boduletes-meztelenkedes-a-magyar-tortenelem-legrovidebb-karacsonyi-unnepen
