A politikai színház groteszk jelensége
Ahogy a gazdasági nehézségek egyre inkább elmélyülnek, a születési számok pedig mélyrepülésbe kezdtek, Rogán Antal kommunikációs gépezete nem habozik új ellenséget kreálni, most épp Ukrajnát. Egy dolog biztos: a kormányzati propagandás tuskóság mesterien képes a figyelmet elterelni a valós problémákról.
Szentkirályi Alexandra és a valóság eltorzítása
Szentkirályi Alexandra, a politika nyilvánosságának egyik furcsa bábja, egy egészen abszurd helyzetbe navigálta magát. Az őszinte emberi megpróbáltatásainak tetejébe a legutóbbi, „undorító” ukránellenes filmmel a kritikák és gúnyolódások kereszttűzébe került. Képzeljük csak el, ahogy egy díszlet helyett egy csomagtartóban kínoznak meg ártatlan embereket, miközben a valóságban ennek ellentéte történik: a magyar átlagpolgár mindennapi megpróbáltatásait senki sem veszi komolyan.
A képzelt ellenség és a félelemkeltés stratégiája
A politikai retorika során a képzelt ellenségekre építő félelemkeltés csakis a hatalom megtartásának eszköze lehet. Lényegében az, hogy Szentkirályi bármiféle logikát nélkülözve sorolja az emberrablókat és a szélsőséges csoportokat, már önmagában is elgondolkodtató. Itt nem csupán a morális mélységek kapuin túli látványos figurákról van szó, hanem arról, hogy miért kell ennek így történnie.
A szégyen komédiája
A szöveg, amely kigúnyolja ezzel a botrányos szerepjátékkal a társadalmat, már túlmutat a szavakon. Az orosz agresszióval küzdő Ukrajna hipotetikus európai uniós tagságának megemlítése csupán egy újabb gesztus a megosztásra. A tüntető, szégyent keltő jelenetek, melyeket a média tálal, csupán felnagyítják a társadalmi igazságtalanságokat, a politikai kommunikáció pedig harmonikus diszharmóniába fullad.
Dr. Szabó és a politikai paródia
Ráadásul, mint egy groteszk színházban, megérkezik Dr. Szabó, a „csomagtartós férfi mellékszereplő”, akinek bemutatása még inkább megágyaz a politikai paródiának. A kabinetirodától a közszolgálati egyetemek világába rejtélyes ugratások során, mindez azt a tanulságot vonja le, hogy a politika számára a távolságtartás már nem más, mint egy újabb szerepjáték a közönség szórakoztatására.
A jövő kérdései
A kérdés tehát adja magát: meddig tartható fenn ez a helyzet? Vajon a politikai elit nem látja, hogy a valós problémák elmaszkírozása nem tartható örökké? A politikai játszmák mögött ott rejlik a valódi társadalmi és gazdasági kihívások elmaradása, amely végül mindenkit megérint. Az állampolgárok pedig néha joggal érzik magukat kiszolgáltatva ebben a zűrzavaros politikai színjátékban.
Bár a propaganda ködén át talán nehezen látni a kiutat, az biztos, hogy a jövő nem a figyelemelterelés manipulációján múlik, hanem a valódi, őszinte társadalmi diskurzusok megteremtésén.
