Lehangoló képet fest a magyar gazdaságról egy friss tanulmány
A 2008 és 2013 közötti időszakban a magyar gazdaság növekedési üteme szinte teljesen stagnált, és az azt követően tapasztalt gyorsabb növekedés a szakértők szerint csupán ciklikus megugrást mutatott, nem pedig valódi fejlődést. Halmai Péter közgazdász szerint az állapotok javulása 2012 és 2016 között a munkaerő nagyobb mértékű bevonásán alapult, és 2015-től a tőke szerepe is megerősödött. Ezeket a megállapításokat a Merre tovább? – Magyarország helyzete és kilátásai című tanulmánykötet foglalja össze, amely február 16-án jelent meg az Osiris Kiadónál.
A közgazdász arra figyelmeztet, hogy a potenciális növekedési ütem 2021 után ismét csökkent a 2010-es évek második feléhez képest, és előrejelzése szerint 2025-re alig haladja meg az évi 1,3 százalékot. Ez a szám csupán a 2018–2019-es szint harmadának felel meg. Halmai demográfiai okokat, a beruházások visszaesését és a stagnáló termelékenységet említi a csökkenés hátterében. A jelenség a stagfláció veszélyét is magában rejti, amely alacsony növekedést egy tartós inflációs nyomással párosít.
Újra megjelenik a szocializmus szelleme
Kiemelendő, hogy László Csaba volt pénzügyminiszter hasonló diagnózist állapít meg a Fiskális újrakezdés – Hogyan tovább a költségvetési politikában? című tanulmányában. Szerinte a 2010 után alakult rendszer mindennapjait egyre inkább olyan mechanizmusok hatják át, amelyeket Kornai János a szocialista gazdálkodás jellemzésére használt: a túlzott centralizáció, a puha költségvetési korlátok és a voluntarista tervezés. A költségvetési fegyelem lazulása – például a rendszeresen megismétlődő kórházi konszolidációk – nem csupán intézményi problémaként jelentkezik, hanem közvetlenül hozzájárul a gazdasági költségek növekedéséhez is.
Ha a piaci szereplők arra számítanak, hogy a hiányt politikai okokból végül pótolják, akkor a költségvetési fegyelem ösztönzői eltűnnek. A beszállítók így beárazzák a késedelmet és a bizonytalanságot, amely hatások nem korlátozódnak csupán az egészségügyre, hanem számos más állami rendszerre is kiterjednek.
A versenyképesség csökkenése
Halmai megjegyzi, hogy a magyar gazdaság versenyképességét tovább rontja, hogy a bérek növekedése meghaladja a termelékenység javulását. Ez a jelenség problémát jelent, hiszen hiába emelkednek a munkavállalók jövedelmei, ha a létrehozott értékek nem követik ezt a növekedést. A fenntartható felzárkózás a termelékenység emelésén keresztül érhető el, nem pusztán a bérek emelkedésével. Ellenkező esetben nő az egységnyi munkaerőköltség, és a versenyképesség drámaian romlik, ami idővel visszaüthet.
Emellett fontos megjegyezni, hogy a magyar gazdaság modellje továbbra is jelentős mértékben a külföldi befektetésekre épít. A gazdasági struktúra formálója elsősorban a multinacionális vállalatok lettek, míg az állam az ország vonzerejének növelésére fókuszál. A külföldi befektetések Múltbéli várt tovagyűrűző hatásai azonban eddig csak mérsékelt mértékben realizálódtak.
