Stefano Bottoni új könyve: „Balsors, akit régen tép?”
Stefano Bottoni legújabb műve, „Balsors, akit régen tép? Történelmi kalauz egy új nemzedéknek”, a magyar történelem precíz és kritikusan átgondolt áttekintését nyújtja, miközben alaposan elemezi az ország politikai fejlődésének szélsőséges irányait. A könyv eredetileg olasz olvasósereg számára készült, majd ennek megfelelően átdolgozásra került, mintegy megújítva a történelmi esszé műfaját. Művészete és mondanivalója napjaink kérdéseihez alkalmazkodik, különösen érdekes a politikai kultúra mélyreható, történelmi kontextusban való megértése, így reményei szerint ösztönzi az önvizsgálat és az önkritika iránti elkötelezettséget, ami történelmünkben hagyományosan nem népszerű.
Bottoni a modern és jelenkori eseményekre összpontosít, javasolt korszakolása pedig friss és figyelemfelkeltő. Négy kulcs dátumot, 1905-öt, 1938-at, 1963-at és 2004-et emel ki, amelyek az autoriter megújulás, a társadalmi erőszak megjelenése, a nyugati minták dominálása, valamint az illiberális fordulat mérföldköveiként aposztrofálhatók. A szerző hangsúlyozza, hogy ezek nem éles töréspontok, hanem inkább hosszabb folyamatok szimbolikus kezdetéi, amelyek sokkal inkább irányvonalakat szabnak, semmint drámai változásokat jeleznek.
A kötet erőssége abban rejlik, hogy a 1963-as és 2004-es periódusok kiemelésével egyszerre párhuzamot von a Nyugatról szóló diskurzusok és a hazai autoritárius hagyományok között. A hatvanas évektek nyugati nyitásai Bottoni szerint a politikai rendszer gyengüléséhez és utóbb a békés önfelszámolásához vezetett, míg a kortárs elfordulás a Nyugattól felerősítette a régi autoriter tendenciákat. Magyarország tehát, mint a nyugati orientációnak ellentmondó félperiféria jelensége, nemcsak a mintakövetés és a mintákkal való szakítás ellentmondásos példájaként jelenik meg, hanem mint, ahol ez a contradikció egyidejűleg képes megnyilvánulni. Jelenlegi helyzetünkben a fennálló rezsim folyamatosan konfliktusokat von maga után az Európai Unió keretein belül, miközben a külpolitikai stratégiája is egyre inkább veszélyezteti a nemzeti szövetségi rendszer integritását.
Bottoni a kötet bevezetőjében világosan megfogalmazza, hogy írásának forrásvidéke széleskörű és változatos. Munkásságában olyan magyar klasszikusok szerepelnek, mint Bibó István és Márai Sándor, miközben hivatkozik a kortárs nemzetközi történettudomány kiemelkedő elméleteire is, például Pieter Judson és Holly Case munkáira, akik a régió tudományos diskurzusának elismert alakjai. A könyv kulcsfogalmai között említést nyer a birodalmiság, a szuverenitás, a Nyugathoz való viszony, valamint a dezintegráció kérdése. Bottoni az állam- és nemzeti identitás konfliktusát a magyar történelem középpontjába helyezi, és ezen keresztül a kuruc-labanc ellentét, valamint Ady kompország víziójának szelleme is megidéződhet.
Az önvizsgálat és a külső nézőpontok meddig való figyelembevételének hiánya tragikus következményekkel járhat. Szerzőnk Bibó István klasszikus esszéinek szellemében elemzi a döntések, a mulasztások, az elszalasztott lehetőségek összefonódását, ami végül felelősséghez vezet. A könyv képet fest egy olyan Magyarországról, ahol a demokrácia, a méltóság és az igazságosság ügyével kapcsolatos aggodalmak teret adnak az autokratikus tendenciáknak, míg a civil társadalom autonómiáját egyre többen félelemmel szemlélik.
Bottoni figyelmeztet arra is, hogy a múlt szelektív és médiaszínezett emlékezése nem csupán egyéni szinten, hanem társadalmi szinten is komoly problémákat okoz. A pozitív történelmi események, mint az 1867-es kiegyezés, az 1918-as köztársaság, vagy a fasizmus legyőzése csak alig találkoznak a köztudatban egy igazán méltó helyzeti elismerésre. A mögöttes problémakör megértése érdekében Bottoni hangsúlyozza, hogy a magyar identitásban éppen a nemzeti felsőbbrendűségbe vetett hit és a birodalmi nosztalgia érvényesül, mely párhuzamba állítható a sport és a tudomány területén való nagyhatalmi ambíciókkal.
A kötet mindezekkel összegzésül hangsúlyozza, hogy Magyarország régiójában az egyik legelső nemzetállamként figyelhető meg a posztbirodalmi szindróma, amely szintén hozzájárul a nemzeti önvizsgálat gyengeségéhez. A könyv végkövetkeztetése szerint a történelmi szerepvállalás gyengesége rákényszeríti az országot a csapdába kerülésre, amely éppen akkor következik be, amikor a legnagyobb biztonságban érzi magát.
A kötet emellett a kortárs illiberális rendszerek nemzetközi kontextusát is kiemeli, pontosítva, hogy a térségben, így Magyarországon, Oroszországban és Törökországban épp azokban az országokban a legélesebb a birodalmak egykori magterületeinek visszatérő autoriter tendenciái. Bottoni teóriáját érdemes reflektálni, mivel ez a nemzetközi politikai helyzet módosulását is magában hordozza, és a közeljövő politikai eseményei fényében a magyar történelem merevnek tűnő struktúrái váratlanul érdekes fordulatokat hozhatnak.
Bottoni fontos megállapítása, hogy a magyar társadalomnak a fennálló politikai klímákkal önállóan szükséges megbirkóznia. E helyzet radikálisan eltér a 1989-sel hozott nemzetközi támogatottságtól, Bármely jövőbeli politikai helyzet további eseményeket követően más irányt is vehet, bár a történelem fogalmi kerete azt sugallja, hogy a politikai racionalitás előtérbe kerülése önmagában nem hozhatja el a kívánt változásokat.
